Mandersloot - Transport

 
 
 

header




Úgy tekintenek ügyfeleinkre, mint a saját ügyfeleikre

“Value added service. Ezt nyújtja a Mandersloot. Gyorsan és időben reagálnak a kívánságainkra. Együtt gondolkodnak és segítenek a megoldásokban. Szolgáltatásaik túlmutatnak az “ A-ból, B-be ” való szállításon. Először a megoldások, majd később a problémák elemzése. Úgy tekintenek ügyfeleinkre, mint a saját ügyfeleikre.

Alex van der Weiden
Logisztikai Csoportvezető Van Dijk Flora
(kereskedelmi partner: virágok és növények)

Minden szállítmányozó cég rugalmas, de a Mandersloot még inkább

"2013 – ban újítottuk fel vágóhidunkat, Lengyelországban. Ezzel megnövelve vágókapacitásunkat 700.000 csirkéről, 1.000.000 – ra, hetente. Az átépítés ideje alatt, további hűtőraktárra volt szükségünk. A katasztrófák elkerülése érdekében és, hogy képesek maradjunk a kiszállításokra, a Mandersloot azonnal a segítségünkre sietett hűtőraktárral és pótkocsikkal. Pontosan ráéreztek arra, hogy az ügyfélnek mire van szüksége, és még egy lépéssel előrébb jártak. Ezek megmutatkoztak az ár-érték viszonylatában és a rugalmasságukban is. Minden szállítmányozó cég rugalmas, de a Mandersloot még inkább. Együtt gondolkodnak velünk, és a nap 24 órájában a rendelkezésünkre állnak. Ismerik az élelmiszerpiacot és termékeinket, kívülről-belülről. Ez az oka, hogy ők gondoskodnak exportjaink nagy részéről.”

Johan Nap
Műveleti Igazgató 2 Sisters Storteboom BV (Lengyelország)
Friss és fagyasztott csirke termékek

Esténként és hétvégenként is elérhetőek

"2011 – ben új ügyfelünk lett, magas elvárásokkal a minőség, és biztonság terén. Egy megbízható szállítmányozó céget kerestek, számítógép alkatrészek szállításához, Lengyelországba, Csehországba, Ausztriába és Magyarországra. Többéves együttműködés után, újra kapcsolatba kerültünk a Mandersloot-tal. Ez egy nagyszerű cég, amely mindig tartja magát az egyezségekhez. Közösen beruháztunk a TAPA tanúsítvány megszerzéséhez, így, ma már a szállításokat a legnagyobb biztonsági szintnek ( TSR – 1 ) megfelelve teljesítjük. Ez, tartalmazza; GPRS rendszert, 24 órás felügyeletet, sürgősségi központot, csak engedélyezett parkolók használatát, kamerás megfigyelést átadásnál. Röviden, ez egy optimális biztonsági megoldás a sofőr, a kamion és a rakomány tekintetében. Jó együtt dolgozni a Mandersloot – tal. a kommunikáció jó, és a fuvarszervezők esténként és hétvégenként is elérhetőek. ."

Greet Kroon
Tulajdonosa, Gelders Express (Worldwide Logistic Services)
Kapcsolattartó a vállalatok és fuvarozók között

They make an extra effort without the meter starting to tick immediately

"2013 tavaszán volt egy kerti növény akciónk, az egyik barkács áruház láncolattal, Lengyelországban. A beszállítónk észrevette, hogy a Hollandiában rendelkezésre álló mennyiség nem lesz elegendő az üzlethez, ezzel veszélyeztetve megállapodásunkat. Szükségessé vált, hogy a hiányzó mennyiséget a beszállító, egy másik telephelyéről, Makedóniából szállítsuk. Gyorsan kellett megszervezni a folyamatot. Mandersloot leszervezett,és elrendezett mindent. Tették mindezt úgy, hogy kombinálták a lengyel szállítást, a holland szállítással, valamint a makedón szállítással, beleértve a vámügyintézést is. Ezt nevezem én, teljes tehermentesítésnek. Mandersloot a szakmaiságával, rugalmasságával és határozottságával különbözteti meg magát a többiektől. Ez egy, a két lábbal a földön álló családi vállalkozás. Ezen felül, nagyszerű, hogy a kapcsolattartók Lengyelországban és Romániában is beszélnek hollandul. Ezzel biztosítva, hogy gyorsan intézzük ügyeinket.”

Richard Bos
Logisztikai Igazgató Hamiplant